- Hyungwon, én örülök, hogy komolyan veszed a tanulást, de enned kell
valamit. Lassan harmadik napja nem eszel – ült le a szokásosnál is sápadtabb
fiú mellé Kihyun és aggódva nézte az arcát. A játékosan ragyogó csokoládébarna
szemek, most fénytelenül meredtek az előtte heverő lapokra, füzetekre.
Hibátlan, egészséges, világos bőrének mondhatni nyoma sem volt; szemei alatt
sötét karikák éktelenkedtek, rózsaszínes ajkai kiszáradtak, bőre pedig
egészségtelenül sápadt volt. Mosolyt azóta nem lehetett látni arcán, hogy
hozzájuk menekült a kollégiumból.
Hyungwon árnyéka volt régi önmagának.
- Köszönöm Kihyun, de nem vagyok éhes – utasította el aznap másodjára
az ételt Kihyun legnagyobb aggodalmára. Az alacsony angyal sóhajtva állt fel,
Hyungwon pedig elgondolkodva fordult utána. – Kihyun? Egy tea jól esne… Van
hárs és csalántea itthon?
- Hozok mindjárt – mosolyodott el Kihyun. Hyungwon kedvenc teája ennek
a kettőnek a keveréke. Ilyen és ehhez hasonló apró jelek mutatták meg, hogy Hyungwon
visszakapta emlékezetét és folyamatosan térnek vissza a leghalványabb részletek
is.
Amint becsukódott az ajtó Kihyun mögött, Hyungwon nagyot sóhajtva tette
le a füzetet, és kisétált az erkélyre, hogy onnan figyelje üveges tekintettel a
tájat. Ellátott egészen a parkig, ahová zuhant. Látta a kollégiumot, és az
egyetemet, ahol Changkyun tanult. Ő volt az, akit egyszer majdnem fellökött, az
is ő volt, akinek nekimenve majdnem elesett, amikor Hoseokkal kergetőzött…
Hoseok… végül megkereste, hogy mi volt az, amit annyira rejtegetett
előle a másik. Egy egészen egyszerű dalszövegrészlet. Hallotta máskor is
énekelgetni a fiút, azt is tudta, hogy zongorázni szokott kikapcsolódásként.
Egyszer Hyungwon hallotta, ahogy Minhyukkal beszélt Hoseok, és Minhyuk csak
mosolyogva csóválta a fejét, miközben Hoseok azt hajtogatta „meg sem érdemlem
ezt az angyalt”.
- Hát… ha akkor még nem is, most már biztosan tudja, hogy angyal
voltam. Ahogyan azt is, hogy az égben köttetett ez a szerelem, amit Changkyun
iránt érzek… és akkor azt is tudja, hogy ez mit jelent – suttogta a kellemes
nyári szellőbe Hyungwon. Hallotta, ahogy nyílik mögötte az erkély ajtó, pár
perc múlva pedig Kihyun lépett ki egy nagybögre teával.
- Min gondolkodsz? – támaszkodott az idősebb Hyungwon mellé, miután
átadta a bögrét.
- Csak emlékek… Régiek és újak… - kortyolt bele a teájába Hyungwon.
- Hoseok? – kérdezte bizonytalanul Kihyun, hiszen nem beszéltek róla,
mióta visszajött.
- Is – válaszolt tömören Hyungwon, Kihyun pedig ebből tudta, hogy ő még
mindig tabu téma.
- Holnap hánykor van vizsgád? – terelte más vizekre a beszélgetést, amitől
Hyungwon láthatóan nyugodtabbá vált.
- Tizenegykor, de egy kicsit hamarabb bemegyek. Viszont most
visszamegyek tanulni – lökte el magát a korláttól és kiürítette a bögréjét,
majd visszaadta Kihyunnak. – Finom lett, köszönöm – ült le ismét az ágyára, az
alacsony angyal pedig fejcsóválva csukta be maga mögött az ajtót. Hyungwon
pedig ezzel együtt dőlt hanyatt az ágyán, és egy ideig csak a mennyezetet
bámulta, majd szemei ismét megteltek könnyel, így párnáját arcához szorítva
tompította a lassan feltörő zokogásának hangjait.
Jooheon hallotta a bentről kiszűrődő hangokat, de nem tudta eldönteni,
hogy bemenjen-e a fiúhoz, vagy csak hagyja, hogy kisírja magát. Végül az utóbbi
mellett döntött, és lement a konyhában főző Kihyunhoz. Egész testtartásán
látszott az aggodalom és a feszültség, így Jooheon odasétált mögé, és óvatosan
átölelte hátulról, és érezte, ahogy ölelése nyomán ernyednek el a másik izmai
és válik egyre nyugodtabbá.
- Megint sír – suttogta bele a konyha csendjébe Jooheon, Kihyun pedig
egy bólintással vette tudomásul. – Még mindig nem akar enni semmit?
- De legalább már teát ivott. Ő kérte, hogy csináljak neki
hárs-csalánteát – mosolyodott el szomorúan Kihyun. – Jooheon, mondd meg, mit
csináljak, hogy jobb legyen neki? Idáig érzem a fájdalmát, de fogalmam sincs,
hogy hogyan segíthetnék neki.
- Ez nem az a fajta seb, amit te be tudsz gyógyítani, Kihyun. Itt se
te, se én nem tudunk már segíteni, itt már minden rajta múlik – engedte el
Kihyunt Jooheon, hogy öntsön magának is a teából, amikor kopogtak, pár
másodperccel később pedig Minhyuk jelent meg.
Naponta itt volt egy pár órát Hyungwonnál. Néha beszélgettek, néha
pedig csak csendben ültek egymás mellett, de Hyungwonnak sokat jelentett.
- Valami változás? – kérdezte rögtön Minhyuk, de csak fejrázást kapott
válaszul. – Megint sír, ugye? – erre már egy bólintást kapott Jooheontól,
Minhyuk pedig sóhajtott egyet. – Csodás – csóválta a fejét, majd elindult
Hyungwon szobájához, és kopogás nélkül ment be, ahol Hyungwon meglátva az
érkezőt, azonnal felült, és próbálta letörölni a könnyeit.
- Szia, hát te? – kérdezte remegő hangon, lényegében teljesen
feleslegesen Hyungwon, mert abban a pillanatban, ahogy Minhyuk leült az ágyra,
magához húzta Hyungwont, aki megérezve az ölelő karokat, már meg sempróbálta
visszatartani a könnyeket.
- Sírj csak nyugodtan… engedj ki mindent…
- Minhyuk… nagyon fáj… nem akarom ezt… nem akarom az emlékeket… én
csak…
- Tudom… tudom… semmi baj… - simogatta Hyungwon sötét haját Minhyuk és
finoman ringatta ölelésében a fiút. Ennél többet ő sem tehetett.
*
- És ti… ti hogy jöttetek össze Minhyukkal? – kérdezte Hoseok
törökülésbe fészkelve magát Hyunwoo ágyán.
Mióta Hyungwon elrohant, minden szabad idejét, tehát lényegében minden
percét a két barátja szobájában töltötte, és most az egyszer se Hyunwoo se
Minhyuk nem rótta fel neki, hogy nem tanul. Feleannyira nem volt rosszul, mint
Hyungwon, de nem egyszervolt, hogy álomba zokogta magát Minhyuk ölelő karjai
közt, Hyunwoo pillantásait magán érezve. Nem szólt érte egy szót sem, dehogy
szólt, csak sajnálta Hoseokot. El sem tudta képzelni, mit érezhet most. Ennyire
még akkor sem volt kibukva, amikor Jihye szakított vele.
- Gyorsabban, mint ti, ez biztos – mosolygott Hyunwoo Hoseok felé,
miközben átnyújtott neki egy nagy bögre tejeskávét. – Igazából… Minhyuk
gyakorlatilag
az ölembe hullott – ült le Hyunwoo Hoseokkal szemben, és
elmerengve nézett ki a szoba ablakán. – Először a tavaszi vizsgaidőszak utolsó
hetében… találkoztunk. Késő éjszaka úsztam itt, a koli medencéjében, teljesen
egyedül, amikor egy csobbanást hallottam mögülem. Odaúsztam, és Minhyukot
láttam meg, ahogy lassan merült a vízben. Kihoztam a medencéből, csak akkor
láttam meg a hátán a sebeket. Felvittem a szobámba, hiszen jobb ötletem nem
volt, és leápoltam a sebeit. Csak harmadnap ébredt fel, iszonyatos fejfájással,
szédült és hányt. Emlékezett mindenre, ami ő volt, és el is mesélte nekem, de
természetesen nem hittem neki. A sebe viszont rendkívül gyorsan gyógyult, amit
nem tudtam hova tenni, ekkor kezdtem kérdezősködni tőle, hogy hogy is van ez az
angyalosdi – mosolyodott el Hyunwoo, Hoseok pedig figyelmesen hallgatta.
Eszébe jutott, hogy mindig is gyönyörű volt Minhyuk, valóban és
hihetetlen mosolygós. Sokkal nyitottabb, mint… Hyungwon. Ő is nyitott volt, de
valahogy mégis visszahúzódó, egyben öntörvényű, viszont érzékeny, amit nem
szeretett kimutatni. Azon a napon látta először sírni… Voltak napok, amikor nem
szóltak egymáshoz, voltak olyanok is, amikor Hyungwon csak indokolatlanul
odaült Hoseok ágyára és a vállára hajtotta fejét. Viszont ilyet Minhyukkal is
sokszor csinált, ezért nem akart benne hinni, hogy valóban kellhet Hyungwonnak
– egészen a születésnapjáig.
- A gyorsabban az mit takar? – kérdezett rá bátortalanul Hoseok.
- Konkrétan? Én kezdeményeztem. Két hete volt még csak itt a Földön, és
fagyizni mentünk. Végig szövegelte az oda- és a visszautat is. Mosolygós volt,
vidám, és egyáltalán nem mutatta, hogy bármi problémája lenne. Hihetetlenül
erősnek mutatta magát, és mikor visszaértünk a suliba összeszedni a cuccaimat,
nem vártam tovább: nekitoltam az egyik szekrénynek és megcsókoltam, ő pedig
rögtön viszonozta – Hyunwoo felnevetett. – A mai napig az én hibámnak mondja,
hogy a hét főbűn egyikébe belesett.
Hoseok is elmosolyodott. Ez annyira Minhyukra vallott, semmit nem
változott azóta. De egy pillanat alatt elkomorult az arca.
- Hyunwoo… Szerinted… szerethet még engem Hyungwon? Vagy… szerethetett
igazából? Hiszen nem engem szeretett, mikor elvesztette a szárnyait – suttogta
a bögréjének Hoseok, sírásra görbülő ajkakkal, de tartotta magát.
- Úgy érted, mennyire volt látványos, ahogy szinte kis rózsaszín
szíveket eregetett minden alkalommal, amikor rád nézett, vagy mennyire volt
feltűnő, hogy amikor bármelyikünk megemlítette a nevedet egy idétlen, bár
megjegyzem, roppant bájos mosoly terült el az arcán? – mosolygott elnézően
Hyunwoo. – Én még embert ennyire szerelmesnek sose láttam, mint Hyungwont. Azt
viszont – sóhajtott egyet Hyunwoo –, sajnos nem tudom megmondani, hogy mennyire
ragaszkodik a régi emlékeihez és mennyire ragaszkodik az újakhoz.
Ez volt a végszó, amikor Minhyuk enyhén nyúzott arccal becsukta maga
mögött az ajtót és se szó, se beszéd, Hyunwoo ölébe ült, és szorosan átölelve
őt, nyakába fúrta arcát, és egy halk szeretleket suttogott a fiú bőrére. Túl
édes és túl meghitt volt ez a pillanat ahhoz, hogy Hoseok továbbra is a
szemtanúja legyen, vagy megszakítsa, így csak elszoruló torokkal hagyta ott
őket, és ment fel a saját szobájába.
Lefeküdt Hyungwon ágyára és egy fotó nézett vissza rá. A születésnapja
előtti reggelen csinálta Hyungwon, amikor Hoseok épp csak felébredt, kócos volt
és az
emeletes ágy felső részébe még be is vágta a fejét. Hoseok utálta ezt a
képet, Hyungwon imádta. Órákig képes volt nézegetni tanulás helyett. Mindig,
amikor megkérte Hoseok, hogy vegye le, ad neki másikképet, Hyungwon csak ennyit
válaszolt: „Dehogy adom. Ezen pont annyira vagy idétlen, mint amennyire
szeretlek. Nagyon.” Az édes mosoly, ami ehhez a magyarázathoz párosult, nem
hagyott esélyt Hoseoknak az ellenkezésre.
Észre sem vette, hogy folynak a könnyei, csak amikor megrezdült a
telefonja a zsebében, és felült, hogy megnézze az üzenetet. „Holnap 11-től
vizsgázik Hyungwonie. Nem tőlem tudod. Sőt nem is tudod. Csak a véletlen műve,
hogy holnap pont ekkor be kell kísérned engem vizsgázni. – M”
*
- Na? Hogy érzed magad?
- Hm… életemben először tudni fogok mindent egy vizsgán. Érdekes érzés –
mosolyodott el halványan Hyungwon. – Illetve döntöttem.
- Döntöttél? Miben? – kérdezte Kihyun óvatosan, hogy még véletlenül se
törölje le azt a halvány görbületet a másik arcáról, ami napok óta először tűnt
fel.
- Adok magamnak egy esélyt. Egy esélyt annak, hogy megtudjam, valójában
milyen is Changkyun. Még tegnapeste elhívtam Jihyét és őt fagyizni ma
délutánra, és mindketten örömmel mondtak igent – szélesedett ki egy kicsit
Hyungwon mosolya, Kihyun pedig nem tudta, hogy ennek örüljön, vagy sem.
A helyzetet Jooheon mentette meg, aki hátulról ugrott Hyungwon nyakába.
- Szimuláns. Itt vigyorog, délután meg fagyizni megy. Nem volt ennek
semmi baja, csak nem volt mersze megmondani, hogy hiányzott a törődésünk.
Fogadjunk, hogy igazam van – vigyorgott Jooheon, ahogy eleresztette Hyungwont,
aki felnevetett.
- A fenébe, most lebuktam – vette fel cipőjét, de az ajtóból még
visszafordult. – Ezért a csúnya leleplezésért minimum három bögrényi teát
kérek, mire hazaérek – csapta be maga mögött az ajtót, Jooheon pedig
felsóhajtott.
- Ha mire hazaérsz is így fogsz nevetni, akár a csillagos eget is
megkapod, Hyungwon.
*
- Esküszöm, amikor te vizsgázol, nem vagy ennyire ideges, Hoseok –
lógatta a lábait Minhyuk a korláton ülve. – Ki ne ess már a szemeiden, Jézusom.
Beszélget Jihyével. Legalább jól érzi magát. Tegnap este még lázasra sírta
magát, mielőtt eljöttem.
- Én örülök… tényleg örülök neki! De… mégsem velem nevet és ez azért… -
ült le végre Hoseok folyamatosan szemmel tartva Hyungwont, egészen addig,
ameddig be nem ment a terembe, hogy vizsgázzon. – Úgyis ötös, nem is csinált
úgy, mintha izgulna. Legalább a múlt heti vizsgáján olyan volt, mintha legalább
egy kicsit ideges lenne, bár… Ahogy mondtad, a tanulásba temette magát.
- Pontosan. Most pedig szépen megvárod, amíg bemegyek, és új
vizsgalehetőséget kérek, mert kivételesen tényleg nem tanultam semmit, meg nem
jelenésért pedig nincs kedvem fizetni – ugrott le a korlátról Minhyuk és
besétált a terembe, aztán fél óra múlva úgy jött ki a teremből, mintha megnyerte
volna az olimpiát.
- Téged mi lelt?
- Bementem, és a kezembe nyomott egy tételt a tanár, mondta, húsz
percem van kidolgozni. Hát összemakogtam róla pár fontosabb képletet meg tételt
bizonyítottam, aztán, idézem, „az órai teljesítménye és a zárthelyi dolgozatai
alapján eltekintek ettől a feleletétől. Egyetlen kérdésem van magához,
elfogadja a megajánlott négyest?” Hát hülye lettem volna nemet mondani.
- Beszarok, hogy mekkora mázlista vagy… Kijött! – kapta oldalra fejét
Hoseok, de pár másodperc múlva kialudt a fény a szemeiben, és üres tekintettel
bámult a másik terem felé. – Menjünk…
- Mi? Mi történt? – fordult oda Minhyuk is, hogy még elkapja a
jelenetet, ahogy Changkyun beleborzol Hyungwon hajába, aki ezt egy édes
pirulással fogadta. Majd Changkyun egyik karjával Hyungwon, másik karjával
Jihye vállát karolta át és elindultak így hárman ki az iskola épületéből. –
Hoseok…
- Mindegy, csak… menjünk vissza a koliba, jó?
*
- Mesélj magadról valamit, Hyungwon! Azt már tudom, hogy nagyon rendes
vagy és már látom azt is, hogy igazat mondott Jihye, amikor azt mondta, hogy
gyönyörű vagy – mosolyodott el kedvesen Changkyun. – Bevallom először féltékeny
voltam, de most már megértem.
- Hát… én… - kanalazott a fagyijába Hyungwon, hogy ezzel is késleltesse
a választ és remélte, hogy a hideg fagyi érzése le fogja hűteni lángoló arcát
is. – Annyira nem vagyok érdekes ember… Szeretek olvasni, van pár barátom…
teljesen átlagos vagyok.
- Nincsen barátod, vagy barátnőd? Mikor ilyen gyönyörű vagy? –
kérdezett rá teljesen nyíltan Changkyun, mire Jihye fejbe is csapta. – Mi van,
mit bántasz?
- Attól, hogy tegnap összevesztünk, még itt vagyok, és nem kellene
ennyire nyilvánvalóan ráhajtanod – fonta össze maga előtt karjait Jihye, mire
Changkyun adott egy puszit az arcára.
- Nyuszi, meg ne sértődj már, nem foglak elhagyni, hé. Viszont tény,
ami tény… nem zavarnám ki az ágyamból Hyungwont, ha egyszer véletlen mellém
keveredne – vigyorodott el a srác és még Hyungwonra is kacsintott, Jihye pedig
itt döntött úgy, hogy ő ide nem kell, és inkább ott hagyja őket. Changkyun
pedig utána indult.
Hyungwon pedig pipacsokat megszégyenítő pirossággal kanalazta a
fagyiját, és próbálta magát kivonni a békítő folyamatból, amit Changkyun próbált
bevetni Jihyén. Legalább addig is tudott gondolkodni. Hogy van-e valakije? Nem
tudja… nem beszélt napok óta Hoseokkal ésnemis kérdezősködött felőle. Hiányzott
neki, szó se róla, de itt van Changkyun, aki… aki annyira nyíltan bókol neki,
akár a barátnője jelenlétében is, hogy nem tudja hova tenni a srácot. De…
tetszik neki. A mosolya, a szeme, a hangja, a csipkelődése… a bókjai. Eddig még
semmi nem rontott az összképen, amit odafent az égben kialakított róla magában.
Felkapta a fejét, ahogy Changkyun visszaült Jihye kíséretében.
- Na? Szent a béke? – kérdezte egy félszeg mosollyal Hyungwon.
- Egyelőre. De nagyon érik a szakítás. Még egy megjegyzés a fiatalúr
részéről és itt hagyom, de akkor már nem jövök vissza – nézett szúrós szemekkel
barátjára Jihye.
- Viszont nem válaszoltál a kérdésre, Hyungwon – tért vissza az előző
beszédtémájához Changkyun, Hyungwon pedig kicsit lejjebb csúszott a székében. –
Barát? Barátnő?
- Nincs… nincs senkim – dadogta Hyungwon, és úgy érezte, a szíve egy
kicsit jobban meghasadt.
- Tessék? – kapta fel a fejét Jihye. – És Hoseok? Mi történt? Hiszen
pénteken még akkora volt a szerelem! Összevesztetek, vagy mi történt? –
kérdezte aggódva a lány.
- Mi… nem vesztünk össze, csak… - nem jöttek a szavak Hyungwon szájára.
Nem mondhatott semmit, hiszen pontosan tudta, hogy a lány nem tudja, hogy ő
angyal, és ahogy hirtelen látta, azt sem tudja, hogy Changkyun kicsoda. Bár
lerí róla… Az elmúlt fél órában a hét főbűnből legalább nyolcat elkövetett… Bár
benne valahogy… még ez is vonzó volt Hyungwon számára. – Sok minden történt még
aznap… úgy is fogalmazhatunk, hogy… szünetet tartunk Hoseokkal… miattam…
- Szünetet? – suttogta a lány. – Anno én is így szakítottam Hoseokkal…
először szünetet kértem, aztán… az a szünet végleges lett…
- Szegény srác – szólalt meg Changkyun is. – Fogalma sincs mit
veszített. Holnap szerintem beszélgessünk egy kicsit, mint férfi a férfival, és
akkor elmesélheted, hogy mi is történt, ha szeretnéd. Meg beülhetünk egy
filmre, vagy valahova kajálni, na? Mit szólsz? Kicsim, nem baj, ugye?
- Nem, nem baj, menjetek nyugodtan – mosolygott Jihye Hyungwonra. Tulajdonképpen
szakítottak Hoseokkal, érthető, hogy akkor most bárkivel szívesebben tölti az
idejét, mint valaki olyannal, akinek köze van hozzá.
Viszont Hyungwon ereiben megfagyott a vér. Lényegében Changkyun…
randira hívta. Vagy ez még nem az? Hyungwon nem tudott dűlőre jutni. De…
Hoseokkal sose mentek sehova kettesben… Áh, biztos nem randi, hiszen Jihye se
szólt közbe…
- Hát… hát rendben – eresztett meg egy halvány mosolyt Hyungwon, mire
Changkyun arcán egy széles mosoly terült szét.
*
- Hyunwoo, nagy a baj – fészkelte magát párja ölébe Minhyuk.
- Mi a baj, Édes? Hoseokot hol hagytad? – ölelte át a derekánál a
szőkeséget Hyunwoo.
- Ez a baj. Hoseok meglátta, hogy Changkyunnal meg Jihyével meg
valahova Hyungwon… És most Hoseok egyedül akar lenni… - hajtotta a széles
vállra fejét Minhyuk. – Féltem Hoseokot. Sokkal szerelmesebb volt Hyungwonba,
mint valamikor Jihyébe… teljesen össze fog törni…
- Édes, ebbe mi nem szólhatunk bele. Hyungwonnak kell rájönnie, hogy
kit akar valójában… Ha neki Changkyun kell, nem kényszeríthetjük rá Hoseokot,
maximum reménykedhetünk abban, hogy Hyungwon jól dönt.
- Legyen neked igazad, Hyunwoo… legyen neked igazad – hajolt egy
csókért Minhyuk, Hyunwoo pedig érezte ebből a csókból, hogy Minhyuk minden
eddiginél is sokkal jobban aggódik most.
*
Jooheon csendben figyelte, ahogy Hyungwon kevergeti a teáját, és hiába
volt egy mosoly az arcán, érezte a feszültséget. Odaült hát a gyönyörű fiú
mellé és térdére tette kezét, aminek hatására Hyungwon elengedett egy
megkönnyebbült sóhajt.
- Changkyun… elhívott moziba és… utána enni, hogy beszélgessünk –
mosolyogta a teájába Hyungwon, Jooheon pedig félve kérdezett vissza.
- És az… az jó?
- Jooheon, Changkyun annyira… Nem tudom, hogy mondjam, de, kedves,
aranyos, csipkelődő. Olyan a mosolya, hogy elolvadok tőle, a szemeiben képes
lennék elveszni egy örök életre, és hiába tudom, hiába érzem, hogy Lucifer fia,
egyszerűen nem zavar, érted? Nekem ő…
*
- Ő tökéletes Jihye, érted? Életem szerelme, nem fogom túlélni, ha
tényleg elhagy – zokogott keservesen Hoseok, ahogy Jihye átölelte. – Annyira…
annyira tökéletes volt minden… annyira szeretem, és azt hittem, hogy ő is
szeret engem, erre… tudtam én,
hogy ő túl jó nekem. Tudtam, hogy nem érdemlem meg… Egy ilyen angyal nálam jobbat
érdemel, Jihye… sokkal jobbat…
ISTENEEEEM~~ TT.TT Zokog a lelkem... :'(
VálaszTörlésElőször is szegény Hoseok miatt... annyira sajnálom a drágát. Ez... annyira igazságtalan. :'(
De a többiek is szenvednek ettől a helyzettől. Miért??!! :'( Ah~
Azért az nagyon aranyos, ahogy Kihyunnie ennyire gondoskodik Hyungwonról. Jooheon pedig... hát megzabálom. :3 ♡ Megint elolvadt a szívem miattuk. De most Minhyuk is besegített a törődésével, meg a kis bújós cica énjével. ♡ Áh... meghaltam. Kikészültem.
Jó volt megismerni Hyunwoo és Minhyuk találkozásának a történetét is. :3
Persze, esélyt kell adnia Hyungwonnak Changkyun megismerésére, hiszen mégis csak a szerelme volt és miatta lett minden de... ahj ne már! >.< Különben is Changkyun mit bókolgat ennyire gyalázatosan feltűnően??!! Főleg a barátnője jelenlétében. Aigo ez a fiú... Ördögfióka... xD Nagyon kíváncsi vagyok rá. Meg akarom jobban ismerni.
Már csak az a kérdés, hogy Hyungwon valóban jobbat érdemel-e Hoseoknál. És vajon Changkyun az a jobb?
Hű hát nem tudooom! :'(
((Visszatérve az előzőekre, azt hiszem, lassan megértettem a dolgokat. De persze várok türelmesen, hogy kiderüljenek még igazságok. Mert valójában Changkyun hozza magával a legtöbb kérdést. :D De talán majd a kövi részből is derülnek ki újabb, fontosabb dolgok. :D ^^ ))
Ah... nincs mit tenni. Fel kell dolgoznom a történteket és hátradőlve várni a folytatást. De hogy már mindjárt vége!! :O Nem akarom.:'(
Aigo... megint beleszakadt a szívem ebbe a részbe... Ne haragudj, hogy ennyire összeszedetlenül írtam, de még reggel van, meg a dolgok hatása alatt vagyok. XD ^^"
Köszönöm szépen, hogy ilyen gyorsan hoztad az új részt! *.* ^^ Kitartást a folytatáshoz! ;-) ♡ Én már várom nagyon! :3 ^^