Wings of my Heart ~ 12. fejezet (16+)

Halkan csukta be maga mögött Minhyuk az ajtót, és ült le Jihye mellé az ágyra, igyekezve, hogy ne ébressze fel Hoseokot. A barnás hajú fiú könnytől maszatos arccal aludt, fejét Jihye ölébe hajtva, összegömbölyödve az ágyon. Ilyen sebezhetőnek még sosem látta Minhyuk legjobb barátját.

- Hogy van? – kérdezte teljesen feleslegesen, mire Jihye elhúzta a száját, miközben ujjaival finoman simogatta Hoseok haját.

- Szerinted? – kérdezett vissza egy keserű mosollyal a lány. – Egész este vagy szidta magát, vagy sírt, vagy egyszerre a kettőt. Nem is aludt semmit egész éjszaka. Alig pár perce sikerült végre álomba zuhannia, borzasztóan kimerülhetett… El se tudom képzelni, mi lesz vele, ha megtudja, mi történt tegnap, illetve mi történik ma – csóválta meg a fejét, miközben óvatosan végigsimított az alvó fiú arcán, aki meg se rezzent az érintésre. 

- Miért, mi történt? – kérdezte fojtott hangon a szőke fiú, hogy fel ne ébressze Hoseokot. – Azt még pont láttuk, ahogy hármasban elindultatok valamerre…

- Fagyizni mentünk – kezdte a mesélést Jihye. – De Changkyun olyan nyíltan és félreérthetetlenül flörtölt Hyungwonnal, hogy komolyan mondom, kellemetlenül éreztem magam.

- Flörtölt? De hát… ti együtt vagytok, nem? – kérdezte csodálkozva Minhyuk.

- Csak voltunk… - mosolyodott el szomorkásan a lány. – A tegnap után szakítottam Changkyunnal. Este, mielőtt feljöttem Hoseokhoz, megbeszéltük a dolgokat és igazából mindketten ugyanazon az állásponton voltunk. Az utóbbi időben inkább voltunk haverok, akik néha lefeküdtek egymással, mint egy normális pár. Szóval elengedtem… Főleg, hogy tegnap a szemem előtt hívta randira Hyungw-

- Hogy mit csinált?! – kérdezett vissza meglepettségében majdhogynem kiáltva a szőkeség.

- Minhyuk! Eszednél vagy?! – szólt rá fojtott hangon Jihye a fiúra.

- Bocsánat, de… - vett vissza a hangerőből –, randira hívta Hyungwont? – egy bólintást kapott válaszul. – Hyungwon mit válaszolt? – kérdezte feszülten Minhyuk.

- Ma találkoznak a mozinál, azt hiszem délután egykor, utána pedig beülnek valahova enni. 

- Úristen, mi lesz itt… - döntötte arcát tenyerébe Minhyuk. – Komolyan szakítottál vele? Ne haragudj Jihye, de életed legrosszabb döntése volt.

- Miért? Már nem volt meg köztünk az összhang, Hyungwon pedig láthatóan el volt varázsolódva Changkyuntól, akinek szintén tetszik Hyungwon, most miért álljak én ennek az útjába?

- Nem tudom feltűnt-e, de a válasz egy teljes éjszakát átzokogott, és jelenleg itt alszik az öledben! – felelte még mindig suttogva, de indulatosan Minhyuk. – Te is pontosan tudtad, hogy ezzel olyan szinten töri össze Hoseokot, amire, már ne is haragudj, de még te sem voltál képes!

- Nehogy már az én hibám legyen! Changkyun megkérdezte, hogy van-e valakije Hyungwonnak, és a srác azt mondta, nincsen! – villogott a szeme Jihyének, mire Minhyuk is meghökkent.

- Hogy… hogy mit mondott Hyungwon? 

- Állítása szerint nem szakítottak, de szünetet tartanak. Azt is mondta, hogy nem vesztek össze, de sok minden történt péntek óta, bár ezt nem fejtette ki…

Minhyuk döbbenten meredt először Jihyére, majd a békésen alvó Hoseokra, utána maga elé a földre. Nem… egyszerűen nem értette. Ennyire… ennyire nem számít Hyungwonnak a Hoseokkal együtt töltött idő? Az új emlékei? De hisz’ olyan szerelmes volt! Nem létezik, hogy ennyire szeresse Changkyunt! De Kihyun azt állítja, Hyungwon tisztában van vele, hogy Changkyun ki is valójában, akkor… miért?

- Jihye, ne engedd, hogy Hoseok erről tudomást szerezzen, rendben? Ha kérdezi, hogy tudsz-e valamit Hyungwonról, azt feleled, hogy tegnap óta nem beszéltetek. Ha rólam kérdez, hogy én hol vagyok, nyugodtan küldd le a szobánkba, de semmiképp nem hagyhatja el a kollégiumot és nem tudhatja meg, hogy mi a helyzet Hyungwonnal – nézett komolyan a lány szemébe Minhyuk. – Nagyon fontos, Jihye, megteszed? Kérlek!

- Persze… nem is akartam neki elmondani. Nem hagyom, hogy ennél is jobban összetörjön – simított újra végig az ölében fekvő fiú haján, aki erre csak egy nagyobbat szuszogott. – De mi van Hyungwonnal?

- Őszintén remélem, hogy csak szimplán szomorú és hülye, és nem valami más van a dologban – sóhajtott fel Minhyuk, majd visszaindult a szobájába.

*

Kihyun és Jooheon tanácstalanul figyelték, ahogy lassan a hetedik ruha-összeállítást próbálta Hyungwon. Mindig is adott a külsejére, arra, hogy minden ruhadarabja passzoljon egymáshoz, hogy jól álljon a haja, de most még a két angyal is túlzásnak tartotta, amit a fiú művelt. Életükben egyszer látta Kihyun, hogy ki volt húzva Hyungwon szeme, de ilyen sminkben még sosem látta. Alapozó, szemhéjpúder, szemceruza… Tény, hogy nem volt erős a sminkje, de mindenképpen feltűnő volt azok számára, akik nap mint nap smink nélkül látták.

- Hyungwon – szólt közbe óvatosan Kihyun.

- Hm? – kérdezett vissza elnyújtottan Hyungwon, miközben két póló között vacillált.

- Tudom, hogy randira készülsz, és komolyan mondom, hogy csodásan festesz, de az az igazság, hogy… túl csodásan.

- Kihyunnak igaza van – szólt közbe Jooheon is, amikor Hyungwon rájuk nézett. – Ez csak egy mozi, meg egy ebéd, nem gondolod, hogy egy kicsit… túlzás, amit művelsz? Még Hoseok miatt sem – folytatta volna még Jooheon, de Hyungwon félbevágta mondandóját.

- Hoseokkal sosem mentünk kettesben sehova, maximum le a büfébe, mindezek mellett ő egy kinyúlt pólóban és melegítőalsóban látott meg először. De Changkyun… ő más – döntött végre egy fehér, mintás hosszú ujjú póló és egy világos farmer mellett. – Nem jelenhetek meg előtte egy teljesen hétköznapi Hyungwonként.

- Te tudod – vonta meg vállát Kihyun, leplezve aggodalmát. Nem tudta jelenleg, hogy Hyungwont vagy Hoseokot félti jobban, de nem akart már ennél jobban beleszólni. Ha Hyungwon úgy döntött, hogy ad egy esélyt Changkyunnak, akkor neki ezt tiszteletben kell tartania.

*

A megbeszélt időpont előtt negyed órával Changkyun már ott várta a mozinál Hyungwont, és kisvártatva meg is érkezett, Changkyun pedig alig tudta levenni a szemét a fiúról: szinte ragyogott, ahogy rámosolygott.

- Bámulatosan festesz – csúszott ki Changkyun száján köszönés helyett, ezzel a gyönyörű fiú arcára halvány pírt csalva. – Szia – köszönt neki végre emberien egy hatalmas mosollyal az arcán. – Nem tudom, hogy mennyire szereted a romcomokat, de remélem nem fogtam nagyon mellé, és bátorkodtam megvenni a jegyeket.

- Egyáltalán nem fogtál mellé – mosolygott továbbra is Hyungwon. – De ha már megvetted a jegyeket, akkor a kukoricát és az üdítőt én áll-

- Ezt a mondatot inkább be se fejezd. Én állom az egész délutánt-estét, ki tudja, meddig fog tartani a mai nap – kacsintott Changkyun Hyungwonra, aki érezte, ha ez így megy tovább, nem fogja ép ésszel kibírni a délutánt.

Ez már hivatalosan is randi volt, Hyungwon pedig egyre jobban izgult, hogy mit is tervezett mára a fiú, mert ki lehetett hallani a hangsúlyából, hogy bizony Changkyun tervvel érkezett, nem csak úgy majd lesz valami alapon találkozott vele. 

A film rendkívül tetszett mindkettőjüknek, bár Changkyunt hamarabb nyűgözte le Hyungwon nevetése, mint maga a film. Hyungwont hihetetlenül egyszerű volt megnevettetni, és a film legapróbb poénjain is fel-felkuncogott a fiú, a film vége után pedig Changkyun előszeretettel használta ki a fiú jó hangulatát.

- Mondd csak Hyungwon… csikis vagy? – kérdezte egy sunyi vigyorral Changkyun, ahogy egy közeli, hangulatos kis étterem felé sétáltak a parkon keresztül. Azon a parkon, ahová Hyungwon leesett, a szökőkút elé. Most azonban ez az emlék feledésbe merült abban a pillanatban, ahogy Changkyun tett egy lépést Hyungwon felé.

- Nem! – jelentette ki árulkodóan gyorsan ezt az egy rövidke szót Hyungwon, miközben hátrált egy lépést. 

- Szóval igen, és ha jól sejtem nem is akármennyire – tett még egy gyors lépést Hyungwon felé, aki ennek hatására elkezdett szaladni a fiú elől, nem túl gyorsan, de pont elég gyorsan ahhoz, hogy ne érje utol.

Majdnem negyed órán keresztül kergették egymást a szökőkút körül a kellemesen meleg május végi időben, mire Changkyunnak végresikerült utolérni Hyungwont, aki azonnal felkacagott, ahogy Changkyun elkapta a derekát, és pár másodpercen belül pedig majdhogynem sikongatva esedezett kegyelemért, ahogy már félig feküdt a szökőkút padkáján.

Egyáltalán nem érdekelte egyiküket sem az arra járók kíváncsi tekintete, még akkor sem, amikor hosszú másodpercek óta csak meredtek egymás szemébe. Changkyun végül ellökte magát a padkától, és állásba tornázta magát, majd kezet nyújtott a kipirult Hyungwonnak is és felhúzta a szökőkút széléről, de nem engedte el a kezét.

- Most már komolyan megéheztem, úgyhogy szerintem egy korai vacsorához pont megfelelő idő van, mit szólsz? – mosolygott Hyungwonra Changkyun, aki félénken, szégyellős mosollyal bólintott.

*

- Mi a fene tart ennyi ideig egy mozin? – járkált fel-alá Kihyun a házban és folyamatosan hergelte magát, míg Jooheon csak az egyik fotelből figyelte, ahogy barátja lassan az őrületbe kergeti saját magát. 

- Kihyun, csigavér. Kettőkor kezdődött a mozi, az eltartott vagy négyig, ha nem fél ötig. És még ezután mentek enni. Öt óra van Kihyun, csillapodj – állt fel végül az angyal elé sétálva és vállaira tette a kezét. – Hyungwon okos fiú, tud magára vigyázni és hülyeséget sem fog csinálni.

- Tudom, én is tudom – sóhajtott fel Kihyun, ahogy lassan kezdett megnyugodni.

*

Minhyuk halk mocorgásra lett figyelmes, és ahogy Hyungwon volt ágya felé nézett látta, hogy lassan ébredezik Hoseok, így elrakta a jegyzeteit, amit addig tanult, míg vigyázta Hoseok álmát.

- Jó estét, Csipkerózsika – mosolygott a még alvástól kótyagos Hoseokra Minhyuk, és odaült mellé az ágyra. – Hogy aludtál?

- Hány óra van? – kérdezte a sírástól kicsit rekedten Hoseok.

- Mindjárt este hét. Jót aludtál?

- Azt hiszem… - ült fel az ágyban Hoseok, és körül nézett a szobában. – Nem… nem Jihye volt itt tegnap este?

- De igen, csak neki vizsgája volt kettőkor, és megkért, hogy figyeljek rád – mosolygott kedvesen Minhyuk. – Hogy érzed magad?

- Fáj a fejem… meg… totál üresnek érzem magam – támasztotta homlokát tenyerébe. – Meg kezdek éhes lenni, lemegyek a büfébe – állt fel az ágyból Hoseok, és nyújtózkodott egyet, Minhyuk pedig szélesen elmosolyodott. Ez jó. Ha éhes, az jó, hiszen már második napja nem evett semmit. – Mindjárt jövök – vette fel papucsát Hoseok, és kilépett a szobájából, de az első lépcsőfordulóban meg is torpant.

Ott állt tőle nem messze Changkyun és… Hyungwon. És Hyungwon álomszép volt. Mosolygott, azzal a visszafogott mosolyával, amit majdnem ugyanannyira imádott, mint a nevetését. Már épp indult volna, hogy lemenjen hozzájuk, amikor Changkyun megfogta Hyungwon kezét és közelebb húzta magához, hogy adjon egy apró csókot Hyungwon puha arcára, majd elköszönt tőle és bement a szobájába. 

Hoseok csak állt mozdulatlanul és nézte, ahogy Hyungwon, az ő gyönyörű angyala (egyáltalán hívhatja még az övének?), lassan arcához emeli a kezét, majd oldalra fordul, és Hyungwon egy töredék másodpercen belül mozdulatlanná dermedt.

Ott állt előtte, tőle pár méterre Hoseok kócos, vöröses barna hajjal, tagadhatatlanul kisírt szemekkel, laposakat pislogva egy egyszerű fekete melegítőnadrágban és egy kinyúlt, szürke pólóban, és ő csak nézte, és nem tudott megszólalni. Mondani akart valamit, bármit, akármit, de nem tudott, nem mert semmit se mondani. 

Hoseok cselekedett előbb – hátrált egy lépcsőfokot, szemei könnybe lábadtak, és egy szomorú mosollyal elfordult az angyali képtől és visszakullogott a szobájába.

- De gyorsan megj… Mi történt? – sietett oda Hoseokhoz Minhyuk, ahogy az lecsúszott az ajtó mentén,könnyei pedig megállíthatatlanul folytak.

- Hyungwon… láttam Hyungwont. Changkyun épp elköszönt tőle és… láttam, hogy nézett rá Hyungwon… - válaszolta szaggatottan, ahogy a sírás fojtogatta. – Elvesztettem őt Minhyuk, igaz? Már Changkyunnal van, ugye?

Minhyuk nem tudott mit mondani, csak magához húzta Hoseokot, és szorosan ölelve ringatta, hogy ha szavakkal nem is, de legalább így meg tudja nyugtatni a megtört fiút. Mégis alig fél óra alatt sikerült szinte teljesen lenyugtatnia Hoseokot. Minhyuk kissé eltolta magától, a szemeibe nézett, és meglepődött azt az elszántságot látva Hoseok szemeiben, amit már nagyon régen látott. A fiú felállt, átült a saját ágyára és keresni kezdte a telefonját.

- Hoseok…? - szólította meg óvatosan Minhyuk, de Hoseok nem figyelt rá. Amint megtalálta a mobilját, már indította is a hívást.

- Jihye? Mondd, ráérsz most? 

*

- Megjöttem – lépett be a házba kilenc óra körül Hyungwon, Kihyun pedig már rohant is elé Jooheonnal a nyomában.

- Na? Milyen volt? – kérdezte izgatottsággal vegyes aggodalommal Kihyun, és nem tudta eldönteni, hogy örül-e annak a bájos, halványmosolynak, amit Hyungwon arcán lát, vagy inkább csalódott kissé.

- Jó volt nagyon. Changkyun pontosan olyan, ahogyan az emlékeimben élt – vette le vékony kabátját és cipőjét Hyungwon. – Figyelmes, kedves, érdeklődő és rengetegszer megnevettetett. És úriember volt, mindent ő fizetett a mozit, a vacsorát… mindent. Elfáradtam, azt hiszem – mosolygott még szélesebben és Jooheonra nézett. – Csinálnál nekem egy teát, kérlek? 

- Persze – mosolygott vissza Jooheon. – Felviszem majd a szobádba.

Hyungwon bólintott, majd fáradtan fellépcsőzött a szobájába, és azonnal bedőlt az ágyba és csak meredten bámulta a mennyezetet. Pár perc múlva Jooheon behozta a teáját, de látva, hogy mennyire fáradt Hyungwon, ahogy kijött a szobából, egyúttal jó éjszakát is kívánt. Hyungwon kezébe vette a bögréjét és az erkélyen, a korlátnak támaszkodva nézte a kilátást, de folyamatosan kattogott az agya.

Hihetetlen volt a délután és a vacsora, minden várakozását felülmúlta Changkyun kedvessége, és hát az a mosoly, az mindent vitt, és a szemek… Azok a szemek… a könnytől csillogó, vörös szemek… Egyszerűen nem tudta kiverni a fejéből Hoseok nyúzott arcát, pedig direkt kerülő úton jött haza, hogy kicsit kiszellőzzön a feje, de nem ment. Egyre csak visszakúsztak szemei elé, ahogy teljesen ledöbbenve nézte őt Hoseok. De ez az egész nap túl szép volt ahhoz, hogy Changkyunt veszni hagyja. Elmosolyodva gondolt vissza arra az óvatos puszira, amit az arcára kapott. 

Megitta az utolsó korty teáját és átöltözött egy egyszerű pólóba és egy rövidebb nadrágba, és fáradtan zuhant be az ágyába, szinte azonnal álomba merülve.

Mikor legközelebb kinyitotta a szemét Hoseok ott ült mellette az ágyon, és mosolyogva figyelte, a kisírt szemeknek nyoma sem volt.

- Hoseok? Hogy kerülsz te ide? – ült fel hirtelen Hyungwon, de Hoseok nem szólt egy szót sem, csak előrehajolt és megcsókolta Hyungwont, aki egy másodpercig sem tiltakozott. 

Lassú, óvatos csók volt, de ahogy teltek a másodpercek úgy lett a csók is egyre forróbb, és kapkodóbb. Hoseok hátrafésülte ujjaival Hyungwon sötétbarna haját, és tarkójánál megállapodott a keze, Hyungwon pedig átkarolta a vörösesbarna fiú nyakát, majd érezte, ahogy dől hátra, míg végül ismét a párnáján feküdt, Hoseok pedig szenvedélyesen csókolta. Végül elszakadt ajkaitól, és állán indult lefelé csókjaival, hogy nyakába csókoljon és megszívja a puha és érzékeny bőrt.

Kezeivel közben már a pólót simította egyre fentebb Hyungwon hasán, majd elszakadt a nyakától addig, amíg kibújtatta belőle az angyalt, hogy végignézve rajta, lassan kövessen szemeinek útját a keze is. Hoseok hüvelykujjával végigsimított Hyungwon alsóajkán, hogy aztán szájával követhesse ujját.

- Gyönyörű vagy – suttogta a csókba Hoseok, és végigsimított Hyungwon oldalán, amibe a fiú beleremegett és egy reszkető sóhaj szökött ki ajkai közül. Egy utolsó csókot adott a vöröses hajú a másik ajkaira, majd csókjai a másik nyakát érték, a kulcscsontját, amibe egy aprót bele is harapott, Hyungwon pedig halkan felnyögött, és egyik kezével a párnáját markolta, a másikkal száját takarta.

Ahogy ezt Hoseok észrevette, rögtön felnyúlt a fiú kezéért, elvette a szájától, és bele csókolt a tenyerébe.

- Hallani akarlak. Engedd ki a hangod, előttem ne szégyelld magad sose – búgta kedvesen mosolyogva, majd egy aprót szívva rácsókolt a fiú mellbimbójára, aki a váratlan ingertől hangosan felnyögött. 

Hoseok ott csókolta a fiú testét, ahol érte, Hyungwon pedig csak sóhajtozni, és aprókat nyögni tudott. Ismerős volt neki az érzés, annyira fullasztóan édesen, ismerős, hogy esze ágában sem volt leállítani a fiút, csak hagyta magát, hogy a másik azt tegyen vele, amit csak akar.

Lassan lekerült mindkettőjükről minden ruha, Hyungwon pedig egyre hangosabban és türelmetlenebbül sóhajtozott, ahogy a fiú ajkai a hasát, oldalát, csípőjét, combját érték, természetesen még csak véletlenül sem hozzáérve már fájón lüktető öléhez.

- Hoseok… - sóhajtott türelmetlenül Hyungwon, a szólított pedig elmosolyodott, és kezeit a fiú belső combjára simítva csókolgatta az alhasát, úgy nézett fel a vágytól ködös, hatalmas, csokoládébarna szemekbe.

- Mondjad angyalom – mosolygott két apró pillangócsók között, amit a csípőjére hintett.

- Kérlek… - sóhajtott Hyungwon, majd egy kissé fellökte csípőjét jelzésképpen, de Hoseoknak ez nem volt elég.

- Mire kérsz, édes angyalkám – vigyorgott Hoseok és alkarjaira támaszkodva Hyungwon arca fölé hajolt, majd egyik kezét levezette öléhez. – Talán… erre? – suttogta ajkait a másik ajkaihoz érintve, ahogy közben egyetlen ujjal végigsimított a másik merevedésén. Hyungwon nyüszítve lökte fentebb a csípőjét, miközben Hoseok ajkai után kapott, de az elhajolt előle. – Mondd, mit szeretnél?

- Téged – sóhajtotta Hyungwon. – Érezni az ajkaid, az érintésed…

- És hol szeretnéd érezni, hm? Itt? – nyomott egy apró csókot Hyungwon ajkaira. – Vagy itt? – a mellkasa következett. – Esetleg itt?- mélyítette el a hangját kissé, ahogy alhasához ért. – Vagy itt szeretnéd érezni az ajkaim? – kérdezte végül, mielőtt rácsókolt péniszére.

- Mindenhol… mindenhogy… - zihálta Hyungwon és egy nyögéssel egybekötött sóhaj hagyta el száját, ahogy megérezte Hoseok forró ajkait az ő forrón és fájón lüktető izgalma körül. A teste vonaglott a fiú nyelvének és ajkainak játéka nyomán, sóhajai egyre sűrűbbek és nehezebbek lettek, míg végül Hoseok elhajolt tőle, Hyungwon pedig egy apró nyüszítéssel és csípőjének megemelésével jelezte az őt eddig körülvevő nedves forróság hiányát.

- Milyen telhetetlen vagy – mosolyodott el lágyan Hoseok és felhajolt Hyungwon ajkaihoz. – De csak most az egyszer – csókolta meg szenvedélyesen és mélyen, közben ujjait a másik izgalmára fonta és elkezdte mozgatni kezét először lassan, aprókat rászorítva, Hyungwon pedig nyögdösött a csókba tehetetlenül, közben Hoseok hajába túrt és a hátát karmolta. Hoseok lehajolt Hyungwon nyakához, és ott harapdálta, szívta a bőrt, kezét pedig egyre gyorsabban mozgatta, Hyungwon pedig egyre jobban ölelte hátát, markolta a haját, mellkasa egyre többször emelkedett és süllyedt alatta, csípőjét is egyre rendszertelenebbül lökte fel, ahogy Hoseok keze még mindig mozgott rajta.

- Hoseok… én… én…

- Engedd el, Hyungwon, élvezd – suttogta a fiú fülébe, a következő pillanatban pedig a fiú Hoseok nevével az ajkain élvezett el, magához szorítva az izmos testet, szorosan ölelve a széles hátat. 

Pár pillanatig még pihegett Hoseok alatt, majd végigsimított a hátán, és előrevezette volna a kezét, de Hoseok a csuklója után nyúlt, elvette saját ölétől és belecsókolt a tenyerébe.

- De te nem… - kezdett volna magyarázkodásába Hyungwon, de Hoseok egy apró csókkal elhallgattatta.

- Nem is kell. A mai csak rólad szólt… Csak szeretni akartalak… annyira… szeretni akartalak… Annyira szeretlek Hyungwon…

Hirtelen pattant ki Hyungwon szeme, és ült fel az ágyon, majd nyakához kapott. Egész teste izzadságban úszott, de a póló és a rövidnadrágja rajta volt. Oldalra fordítva a fejét kinézett az ablakon, éppen hajnalodott…

Csak álmodott.

Percekig ült maga elé meredve, közben álma képei folyamatosan szemei előtt leperegtek újra. Álma képei, amelyek emlékekkel keveredtek. Egyetlen mondat mindennél hangosabban visszhangzott fülében: „Annyira szeretlek, Hyungwon…” 

- Úristen… Mi a fenét művelek…