Wings of my Heart ~ 14. fejezet

- Nem úgy gondolta… - próbálta megnyugtatni Minhyuk több-kevesebb sikerrel az amúgy sem túl fényesen levő Hoseokot.

- Egy fenéket nem gondolta úgy. És igaza van. Én itt sajnáltatom magam, hogy jaj, mi lesz velem Hyungwon nélkül, amikor ő elvileg két tűz között szenved, de bárhogy is dönt, valaki úgyis megégeti magát – dühösen dobálta, Hoseok a tárgyakat, ami épp a kezébe került, Minhyuk pedig nem győzött kitérni előle, hiába nem ő volt a célpont.

- Az tény, hogy Hyungwonnak sem könnyű, de téged is tökéletesen meg lehet érteni. Legalábbis én megértelek, elvégre Hyungwon úgymond az első igazi szerelmed…

- Hyungwonnak meg ez a Changizé… Mit tudom én, hogy hívják, de a lényeg, hogy nem én, én balfasz, meg a létezésemmel kényszerítem arra, hogy válasszon, amikor tök egyértelmű, hogy kit… Aú! Ezt most miért kaptam? – dörzsölgette tarkóját Hoseok, ahogy hátrafordult.

- Mert hülye vagy és már egy ideje kijárt – vont vállat Hyunwoo, ahogy becsukta maga mögött az ajtót, miután lekevert egy nyaklevest Hoseoknak.

- Esküszöm, már én gondolkoztam rajta, hogy megteszem, de köszönöm, hogy nemnekem kellett – vette át a kávéját Hyunwoo-tól Minhyuk.

- Szívesen – nyomott egy csókot újabban szinte hófehér hajjal rendelkező szerelmének Hyunwoo. – Nesze, szöszi, neked is hoztam. Fél kiló nyugtatót kevertem bele, hátha annyi elég lesz – Hoseok kikerekedett szemekkel meredt hol a kávéra, hol Hyunwoora, aki viszont tenyerébe temette arcát. – Neked az agyadat is leszívták a hajad színével együtt. Legalább most már tükrözi a külsőd az eszedet.

- Utállak – ült le az ágyára duzzogva Hoseok.

- Nem izgat – mosolyodott el Hyunwoo és átölelte Minhyukot.

*

- Szívatsz.

- Nem.

- Dehogynem – meredt Hyungwonra Changkyun. 

- Na, jó, mit fogtál fel abból, amit mondtam? – húzta törökülésbe lábait Hyungwon a kanapén.

- Te az én őrangyalom voltál. Belém szerettél. Emiatt elvesztetted a szárnyaidat, ezzel együtt az emlékeidet. Aztán amikor először beszéltünk, visszatértek az emlékeid. 

- Ötös – vigyorgott Hyungwon. – És ez még nem minden.

- Te tényleg szívatsz – nézett rá kétkedve Changkyun. – Bizonyítékot akarok, Hyungwon. Ennyire nem lehet könnyen átbaszni. Mi a fenét… - kiáltott fer hirtelen Changkyun, amikor Hyungwon hirtelen lekapta magáról a pólóját. – Ezt meg hogy szerezted?

- Az ott a szárnyam helye. Ne nyomkodd, te hülye, mert még csak fél éves! Fáj ám – szólt rá Hyungwon, majd visszavette a pólóját. – Ennyi elég?

- Szóval az őrangyalom voltál. Bizonyítsd – fűzte össze maga előtt a karjait Changkyun. Hyungwon szemforgatva könyökölt saját térdére.

- Még egyszer nem leszek olyan jó fej, hogy elhúzlak az autó elől, mert sikerült életedben először annyira berúgnod, jelzem, két nyomorult sörtől, hogy vígan átrohantál volna a négysávos út kellős közepén, mert neked az úgy jól esett. És voltál tizennégy éves. Komolyan, hogy szerethettem bele egy ekkora nyomorékba – csóválta vigyorogva a fejét Hyungwon, ahogy Changkyun egyre inkább elképedt arckifejezését nézte.

- De te… erről honnan…? Erről senki nem tudott, még… én is alig emlékszem rá…

- Őrangyal, rémlik? Mondom, hogy ismerlek – nevetett Hyungwon. 

- Oké, tegyük fel, hogy elhiszem – Hyungwon bólintott. – Azt mondtad, ez még nem minden. Mi van még? Egyáltalán akarom tudni?

- Hm… Szerettél volna valaha testvért? – kérdezte Hyungwon, teljesen nemtörődöm stílusban.

- Mi? Ez most hogy jön ide?

- Igen, vagy nem?

- Hát… Úgyis tudod, mindent tudsz rólam, mondd meg, te, ha az őrangyalom voltál! – húzta ki magát diadalittasan Changkyun, mire Hyungwon homlokon pöckölte. – Hé!

- A tetteidet ismerem, nem a gondolataidat. 

- Hát… igen… szerettem volna. Igazából, mindig is akartam, hogy legyen egy… idősebb testvérem, akinek bármi bántott, elmondhattam volna. Anya nagyon rendes, tényleg, de az nem olyan, apámat meg ugye nem ismertem…

- Jobb is… - húzta el a száját Hyungwon, mire Changkyun felhúzta a szemöldökét. – Nos, én ismerem apádat, és most nem röhögsz, világos? – Changkyun bólintott. – Angyal voltam, ezt megbeszéltük. Tehát ismerem a Sátánt is. Azaz Lucifert. Aki… hát az apád.

- Szívatsz.

- Nem, nem szívatlak. Ezt én se tudom olyan régóta… Viszont van egy… fogjuk rá, hogy jó hírem is. Én is Lucifer fia vagyok – mosolyodott el édesen Hyungwon.

- Na, ezt nem fogod nekem bemesélni. Egy angyal hogy a fenébe lehetne a sátán fia, nem. Ilyen nincs – könyökölt Changkyun is a saját térdére.

- De van. Lucifer angyal volt, csak elárulta az Urat, így lett ő a Pokol feje. Nos… a bukásomhoz tartozik a kételkedő személyiségem is, ami szintén közrejátszott ebben az egészben, amit szintén Lucifertől örököltem. De anyám egy angyal volt, szóval… Két angyal gyermeke vagyok, lényegében, így én magam is angyal voltam. Te meg helyes, én beléd estem, ezzel együtt szárnyak nélkül a Földre estem – mesélte lazán és derűsen Hyungwon, Changkyun pedig érezte, hogy ő már nem ugyanaz az ember… vagy mi, mint volt.

- Aha. Én pedig akkor… egy embernek a fia vagyok, aki anya, és ha jól vettem ki a szavaidból… én azért lettem ember… féle, mert anyától több mindent örököltem, mint… ettől a Lucifer nevű fazontól.

- Hát… lényegében igen, ja. 

- És mi a jó hír? Mert azt mondtad, hogy van egy jó híred is.

- Ahhoz képest, hogy az előbbit milyen gyorsan levágtad, ez nagyon lassan esik le – nézett hitetlenkedve Hyungwon Changkyunra. – Az apád Lucifer. A te apád az én apám is. Mi következik ebből?

- Nem – kerekedtek el hitetlenkedve Changkyun szemei.

- De bizony – vigyorgott szélesen Hyungwon.

- Te az én…

- Ahogy mondod, öcskös – vigyorgott még mindig szélesen, lassan félő volt, hogy úgy marad Hyungwon szája.

- Akkor csak úgy szólok, hogy bepótoljuk azt a terrort, amit át kellett volna élned és elszenvedned az öcsédtől – vigyorodott el végre Changkyun is, ahogy ledöntötte a kanapéra, a hirtelen már sokkal kevésbé mosolygó féltestvérét.

- Hé… Changkyun… nem a bátyádnak kellene terrorizálni a téged?

- De nem ám – nevetett fel igazi sátáni kacajjal, majd kegyetlenül csikizni kezdte Hyungwont, aki sikoltozva próbált kiszabadulni öccse szorításából…

- … és ekkor jöttetek meg – fejezte be végül Hyungwon, az eddig felváltva mesélt történetet. – Szóval, megmentettetek attól, hogy ez a kis pokolfajzat itt, halálra csikizzen, úgyhogy köszi – nevetett fel Hyungwon.

- Biztos, hogy csak ennyi? – kérdezte Jooheon félve mosolyogva, mire mindkét srác határozottan és mosolyogva bólintott.

- Ti szórakoztok velem – kezdte halkan Kihyun, elsötétülő tekintettel. – Hülyére aggódom magam miattad Hyungwon, erre kiderül, hogy ti itt játsszátok a boldog testvérpárt…

- Ki… Kihyun, mit akarsz azzal a könyvvel? Tedd le szépen, jó? – állt fel lassan Hyungwon, magával húzva Changkyunt is.

- Még nem tudom, hogy mit akarok vele, de ti sem akarjátok megtudni, higgyétek el.

- Jooheon, fogd le, vagy csinálj valamit! – nézett kétségbe esve Hyungwon a fotelben ülő angyalra.

- Én ugyan nem – vigyorodott el gyalázatosan, mire Hyungwon visszakapta Kihyunra a szemeit, és folyamatosan húzta maga után Changkyunt, aki inkább bebújt újdonsült bátyja háta mögé.

- Hyungwon? – mosolyodott el Kihyun, mire a szólított még jobban megrémült.

- Igen?

- Fuss!

*

- Úgy látszik, jóra tudta felhasználni azt a tudást, amit kapott – fordult a mosolygó angyal felé Michael.

- Ahogy mondod, Michael – nézte büszkén Hyungwont Uriel. – Egy régi álmát teljesítette be Changkyunnak. Pedig mióta nem Hyungwon az őrangyala, nagyon féltettem, de így már semmi baj nem lehet.

- Az Úrnak megint igaza volt. 

- Mint mindig, kedves Michael, mint mindig.

*

- Oké. Most, hogy lenyugodtatok, mi lenne, ha esetleg Minhyukot is tájékoztatnátok a fejleményekről? Szerencsétlen szerintem jobban aggódott, mint mi együttesen.

- Chang? Bejössz akkor velem a koliba? Legalább megismered Minhyukékat is – fogta meg Hyungwon öccse kezét, aki csak bólintott egyet, húsz perc múlva pedig már a lépcsőn lökdösve egymást, versenyeztek fel az első emeletre, de végül Changkyun ért be előbb a szobába nevetve, Hyungwon pedig utána.

- Látod, megmondtam, hogy nyerek. 

- Hát persze, mert egy csaló pokolfajzat vagy, azért – szuszogott kettőt, majd átölelte öccsét Hyungwon vigyorogva, majd egy puszit is nyomott a halántékára.

- Bocs, hogy… megzavarom a turbékolást, de…

- Minhyuk, annyi mesélni valóm van! Képzeld, Changkyun és én – kezdett bele lelkesen Hyungwon, amikor meghallott maga mögül egy hangot.

- Bocs, de én erre nem vagyok kíváncsi – Hyungwon megfordult a tengelye körül, és amúgy sem elhanyagolható mérető szemei a kétszeresére kerekedtek, amikor meglátta a mögötte álló férfit.

- Hoseok… - kapta szája elé a kezét Hyungwon.

- Örülök, hogy még emlékszel a nevemre – mosolygott keserűen a szőke srác. – De mint mondtam, nem vagyok erre kíváncsi, úgyhogy, kimennétek? 

- Atya ég… - ment teljesen Hoseok elé Hyungwon és végigsimított a fiatalabb fiú arcán, majd beletúrt a meglepően puha, szőke tincsekbe, amit Hoseok egy szisszenéssel és lehunyt szemekkel tűrt kábé két másodpercig, amikor végül elkapta Hyungwon csuklóját.

- Mit művelsz, mondd? – nézett szúrós szemekkel Hyungwonra, de abban a pillanatban, ahogy a magasabb fiú belenézett a szemeibe, hiába próbálta tartani magát, ellágyult a tekintete; de ezt Hyungwon nem vette észre, csak ellépett Hoseoktól.

- Én… ne haragudj, csak… - harapta be alsó ajkát Hyungwon, és érezte, hogy a sírás fojtogatja. – Jól… nagyon jól áll a szőke – mosolyodott el nagy nehezen. – Amúgy… azért jöttem, hogy szóljak, visszaköltözöm… és itt fogom tölteni a nyarat. Gondoltam, jobb, ha tudsz róla, ha már… nos… szobatársak vagyunk, és úgy emlékeztem, hogy… te is itt akartad tölteni.

- Jó - ennyit mondott összesen Hoseok, Hyungwon pedig bólintott és nem tudott Hoseok szemébe nézni, csak állt a szoba közepén, mint egy rakás szerencsétlenség.

A levegő megfagyott a szobában, nem mert senki sem közbeszólni. Changkyun értetlenül állt az események előtt, csak a srác nevéből tudott következtetni néhány dologra, Minhyuk pedig aggódva nézett mindkét srácra, végül mégis erőltetett magára egy halványmosolyt és volt az, aki először megtörte a csendet.

- Hoseok, maradj itt, kérlek, Hyungwon, te gyere velem egy kicsit, jó? Changkyun, gyere te is – fogta meg Minhyuk a magas fiúkezét és Changkyun is nyúlt volna Hyungwon kezéért, de az elhúzta és halványan megrázta a fejét, Changkyun pedig bólintott és ő zárta a sort, amikor kimentek a szobából. Valahol a folyosó végén járhattak, amikor meghallották, hogy valamelyik szobában összetört valami…

- Úgyis veled akartunk beszélni – szólalt meg Hyungwon, amikor leült Minhyuk ágyára. – A lényeg, hogy… megbeszéltük a dolgokat Changkyunnal, és jelenleg ez a helyes kis pokolfajzat itt az öcsikém – mosolyodott el vérszegényen Hyungwon.

- Hyungwon… - sóhajtott egy nagyot Minhyuk, ahogy átült a fiúmellé.

- Én jól vagyok, tényleg – mosolygott fel a szinte fehér hajú fiúra Hyungwon könnyes szemekkel. – Csak… nekem azt mondta Jooheon, hogy Hoseok még szeret, és egy kicsit… meglepett az a hideg tekintet, amivel rám nézett – gördültek le az arcán a könnycseppek. – Bár nem tudom, hogy mire is számítottam, gondoltam, hogy nem fog kicsattanni a boldogságtól, ha beállítok hozzá egyik pillanatról a másikra, amikor már vagy… három hete nem beszéltünk és csak úgy minden szó nélkül elrohantam…

- Ő az, Hyungwon? A srác, akiről meséltél? – a magas fiú bólintott. – Hyungwon, félreértetted. Nem néztél vissza a szemébe, de az a srác olyan vágyakozva nézett utánad, mint… nem tudom, de azt láttam rajta, hogy ha csak rámosolyognál, sírva kötne ki a karjaidban, érted?

- Talán mégsem olyan jó ötlet, hogy visszaköltözzek… - sóhajtott Hyungwon, mire Changkyun megfogta arcát és maga felé fordította.

- Mondd, figyelsz te rám? – nézett Hyungwon szemeibe az öccse. – Az a srác, az a Hoseok. Sze-rel-mes-be-léd. Sikerült felfogni? – Hyungwon megrázta a fejét és szeméből folyni kezdtek a könnyek. – Cseszd meg, Hyungwon, én vagyok az öcséd, nekem kellene nyafogni neked, nem fordítva. Így nem kellesz a bátyámnak. Nekem az a ragyogó tündér kell a bátyámnak, akit először láttam.

- Megértem, így már magamnak se kellenék…

- Úristen, falnak megyek! Na, jó, mindjárt jövök, egy pillanat. 

- Chang, hová mész? – fordult utána Hyungwon.

- Rendbe teszem az életed – mondta és már csapódott is utána az ajtó, fél perccel később pedig már Hoseok szobájába rontott be. – Te, szöszi! Hoseok vagy hogy hívnak! Ide figyelj!

- Te mit…

- Kuss! Meghalgatsz. Leteszed szépen a segged és végighallgatsz, ha már a bátyám olyan töketlen, hogy nem mer eléd állni – nyomta le a vállainál fogva a megszeppent Hoseokot, aki segítségkérően Hyunwoora nézett, aki csak elmosolyodott és hátradőlt a falnak, így inkább visszanézett Changkyunra.

- A… milyen bátyád, miről beszélsz? – kérdezett vissza Hoseok, mire Changkyun nekidőlt a falnak és úgy nézett Hoseok szemeibe.

- Azt tudod, hogy Hyungwon Lucifer fia, ugye? – bólintás. – Azt is tudod, hogy szerelmes volt belém Hyungwon – bólintott Hoseok, de elhúzta a száját. – Nem, látom nem érted – Hoseok felhúzta a szemöldökét. – Azt tudod, hogy Hyungwon csak volt, a múlt időben, egy messzi-messzi galaxisban szerelmes belém?

- Mi…?

- Úgy bizony szöszikém, Hyungwon nem szerelmes belém. Természetesen szeret, mert az öccse vagyok, de…

- A mije vagy? – szaladt egészen magasra Hoseok szemöldöke, a hangjával együtt.

- Oké, csak féltestvér, de az öccse vagyok. Úgy tudom, említették neked a többiek, hogy egy az apánk, nem? Maga Lucifer?

- Ezt tudtam, de…

- Jól tetted, hogy szőkére festetted a hajad… - forgatta a szemeit Changkyun.

- Én mondtam – nevetett fel Hyunwoo. – Na, lemegyek a kis szárnya-veszett angyalkánkért. Látom, veled jó kezekben van, Changkyun – veregette meg a legfiatalabb hátát Hyunwoo, majd kiment a szobából.

- Akkor… Hyungwon… szeret?

- Gratulálok! – tapsolt túljátszva az örömét Changkyun. – Viszont szerencsétlenre sikerült olyan hidegen nézned, hogy most totál úgy érzi, hogy megutáltad, szóval… lehetőleg lassan közelíts felé majd, jó? Eléggé meg lett gyötörve a szíve az elmúlt pár hétben, mint azt te is tudod…

- Rendben, persze – bólogatott Hoseok, és szemei kezdték visszanyerni régi csillogásukat. A hallottakat emésztgetve nézte maga előtt a földet, Changkyun pedig már épp fordult volna ki a szobából, amikor Hoseok utána szólt. – Changkyun! – a fiú visszafordult és kérdőn nézett a szőkére. – Köszönöm – a barna csak elmosolyodott és bólintott, majd magára hagyta a fiút.

Pár perc múlva meghallotta Hyungwon tiltakozó hangját, ahogy próbálja Hyunwoo-t lebeszélni arról, hogy bevigye a szobába, de amikor már ismét ott állt a szoba közepén, nem volt menekvés. Végül Hyungwon bátortalanul Hoseok szemeibe nézett.

- Szia – köszönt alig hallhatóan, mire Hoseok szíve ki akart szakadni a mellkasából. Odasétált a fiú elé, és felnézett a gyönyörű arcra mosolyogva, és óvatosan végigsimított a puha bőrön, mire Hyungwon összerezzent, de nem mozdult.

- Szia – köszönt vissza ugyanolyan halkan, de mosolyogva Hoseok. – Szóval visszaköltözöl? – csak egy bólintást kapott válaszul. – Akkor előre szólok, hogy ezt a nyarat együtt fogjuk tölteni.